A XIII. században létre jött falu birtokosai eredetileg a Tardos nemzetségbeli Maróti nemesek voltak. A következő században előbb a Bajóti család, később Zsigmond király tulajdonába került. A király 1388-ban az esztergomi érseknek adományozta területet, és egészen a XX. századig érseki birtok maradt. A XIV. század végén az érsek vadászkastélyt építtetett a település közelében, a völgyben pedig halastavakat létesített.

Az elvesztett mohácsi csata és Buda elestét követően a megmaradt magyar fősereg és az ország déli részéből menekülők a természet által jól védett völgyben lévő településen szálltak szembe a török hordával. Az ide menekült 20-25 ezer ember szekereit kör alakba rendezve hevenyészett védelmi vonalat alkotott, amit vizesárkokkal vett körül. A török sereg, miután felfedezte a tábort, Budáról hozatott ágyúk segítségével ostrom alá vette azt, majd három napon át tartó öldöklő küzdelem után törte meg a magyarok ellenállását. A szörnyű csata helyszínét napjainkig "Emberölő völgynek" is nevezik.

A történeti leírások mellett megjelenik egy monda is, amely Dobozi Mihályról és feleségéről, Farmos Ilonáról szól. A férfi megpróbálta kimenteni feleségét a harcból, így lovára kapta, hogy elmeneküljenek a törökök elől. A ló azonban nem bírta a kettős terhet, és roskadozni kezdett, mire Ilona könyörgött a férjének, hogy ölje meg őt (nehogy az ellenség kezére jusson), Mihály pedig meneküljön. Mikor a törökök már majdnem utolérték őket, az asszony váratlanul leugrott az állat hátáról. A férfi nem akarta, hogy feleségét elrabolja az ellenség, így kardjával leszúrta a nőt, ő maga pedig megfordította lovát és a törökök közé vágtatott, ereje végéig küzdött az ellenséggel és hősként halt meg.

A települést az 1945 utáni kitelepítésekig maroknyi sváb anyanyelvű lakosság lakta, később helyükre bányászokat telepítettek be, akik lassanként hagyták el otthonaikat, beköltözve a közeli Tatabánya vagy Oroszlány bányászlakótelepeinek egyikébe. A falu az 1970-es években néptelenedett el végleg, emlékét már csak a temető őrzi.