A japánkert a tájépítészet egyik formája, amit a VI-VII. században vettek át a japánok Kínából és Koreából. Ennek a kertekben alkalmazott művészetnek a lényege egy olyan hely létrehozása, ahol harmóniában lehet az ember a természettel. A csendes szemlélődés, az önmagunkon való elmélkedés kitűnő helyszíne a japánkert.

A japánkertekre jellemzőek a bambuszok, az örökzöldek, a mohák, a kőlámpások, az íves fahidak, a gondosan elrendezett kövek és sziklák. Az ilyen kertekben továbbá mindig megtalálható a víz és a sziget vagy ezeknek szimbóluma, például a hullámosra gereblyézett homok.

A Margitsziget északi részén lévő Szikla- és Japánkertet az 1970-es években adták át. A 10500 m²-es kertet 2014 őszén adták át újra a nagyközönségnek, miután – 1992 óta először – felújították. A rekonstrukció során lecserélték a kert ösvényeinek burkolatát, új padokat helyeztek el, az elöregedett növényállomány egy részét újra cserélték, emellett új fajokkal is gazdagították a japánkert állományát.

Kis fahíd vezet be a kertbe, ahonnan több száz éves növények szegélyezte ösvények visznek egyre beljebb. A kert belsejében finoman alázúduló vízesés is vár rád.

A Japánkertben lévő vízgyűjtők kis csatornákkal összekötött tórendszert alkotnak, amelyekben aranyhalak, teknősbékák, vadkacsák és tavirózsák élik békés életüket. A halastó közepén pedig 1954 óta ott csücsül Csikász Imre alkotása, a „budapesti kishableány“ szobra.